Szponzorált tartalom

fogpótlás

fogpótlás

A fogak elvesztése nagyobb valószínűséggel következik be a kor előrehaladtával. Ez szinte törvényszerű, bár tény, hogy vannak szerencsésebbek, akik idős korukban is csak kevés veszteséggel számolnak a fogazat tekintetében. Akárhány éves is legyen az ember, ha pótlásra van szükség, akkor az allergiamentes fogpótlás egy kompromisszumok nélküli megoldást lehet! Ahogy a nevében is benne van, nem tartalmaz allergizáló anyagot, ezáltal a fém is hiányzik belőle. No persze ez a hiány előny, hiszen köztudott, hogy a fémek koptatják a fogazatot és a szervezet sem feltétlenül viseli jól, ha folyamatosan érintkezik vele. Vannak allergiás emberek, akik semmilyen módon, még egy ékszer viselése által sem tudják még rövid távon sem elviselni a fémet magukon. Akár életünk végéig problémamentesen viselhetjük a fogpótlás ezen fajtáját, ami nem csupán fémmentességében különbözik a megszokott pótlásoktól, hanem azért is, mert sokkal tartósabb és esztétikusabb. Kevésbé kelt műfogsor hatást sőt, szinte teljesen megegyezik az eredeti fogakkal. Fényáteresztő képessége az, ami ezt lehetővé teszi, ugyanakkor a cirkónium számos további előnyös tulajdonságot tudhat a magáénak. A Hegedűs Dental Cirkon és Fogászati Központ mindenben segít, hogy rekordidő alatt elkészülhessen a fogpótlás, tökéletes minőségben!