Szponzorált tartalom

szülinapi zsúr

Szülinapi zsúr

A szülinapi zsúr ma már egy megszokott és elvárt jelenség az iskolások körében is. A gyerek folyamatosan nyaggatja, hogy bizony lassan közeledik a születésnapja és szeretné, ha a barátai is jelen lennének? Bizony ezt egyre több szülő tapasztalja már az óvodában is, de az iskolában ez igen gyakori jelenség. Bár nem rossz dolog megismerni a gyermekünk barátait és annak szüleit, azért meglehetősen macerás is. A zsúr egyik fő attrakciója a torta, amit készíthet házilag vagy akár meg is rendelheti. Az ennivaló ebből még nem áll ki, hiszen kellenek szendvicsek, rágcsálni valók is. Van, ahol pizzát is sütnek, akár közösen is. Ezeken kívül is van még tenni való, hiszen gondoskodni kell inni valóról, lehetőleg több féléről, hiszen mindenki mást szeret. A zsúr a játékról szól. Ha azt szeretnénk, hogy valami nagy emlékként maradjon ez meg a gyerekekben, akkor merészet kell álmodni. A LogiKoffer dzsungel küldetése éppen megfelelő játék lesz, hiszem mindenki részt vesz benne és nagyon izgalmas feladatokkal tarkított élménydús program.