Nagyi hamarosan fogimplantátumot kap

fogimplantátum

fogimplantátum

Szerintem sokunk rémálma lehet, hogy egyszer fogimplantátumra lesz szüksége.

Pontosabban, még ha nem is rémálmunk, de az biztos, hogy legtöbbünket kellemetlenül érintene a dolog.

Nem volt másképp ez nagymamámmal sem, aki nemrégiben jutott el odáig, hogy nem kerülheti már el a fogimplantátum beültetését.

Nagyi egyébként rendkívül fiatal (még 40 éves se volt, amikor én megszülettem), de még ezt figyelembevéve sem panaszkodhat, ugyanis jó sokáig bírták a fogai.

Persze ettől függetlenül még kellemetlen a helyzet így is, és nem csodálom, hogy aggódik miatta – ha pedig beleszámítjuk a korábbi rossz tapasztalatait is, akkor pedig még kevésbé csodálkozik az ember.

Sajnos amíg vidéken éltünk, addig nem volt részünk a legmodernebb és legfényesebb fogászati ellátásban.

Mifelénk csak egy fogorvos volt, akit mindenki úgy emlegetett, hogy „a szlovák” – igen, így, névelővel együtt.

Ez nem holmi gúnynév volt, sőt, a származásával sem volt semmi problémánk, csupán nem tudta a nép kimondani a nevét, így ez terjedt el a köztudatban.

Sajnos a szlovák nem volt egy kellemes figura – kedvesnek sem mondanám, alaposnak meg pláne nem: ő csak arra játszott, hogy a lehető legrövidebb úton megszabaduljon a problémától, ami az ő esetében gondos kezelés helyett foghúzást jelentett.

Ebből kifolyólag nagyimnak elég sok fog került a kukába úgy, hogy még valószínű, hogy menthető lett volna, de hát a szlovák nem ismerte fogtömés vagy épp a gyökérkezelés fogalmát. Continue reading →

Gyógyászattal kapcsolatos szakcikkek? Keresd a Prevenció Patikát!

gyógyászat

gyógyászat

Ez persze mindig attól is függ, hogy valaki egyáltalán az elvégzett szakmájában maradt- e, vagy érdekli- e egyáltalán: hiszen sajnos nagyon sokan – és egyre többen -, kényszerülnek pályaelhagyásra, vagy éppen „pályára nem lépésre”. Mindemellett mindig is voltak olyanok, és persze lesznek is, akiket soha nem is érdekelt az, amit tanulnak – nem is tudom őszintén szólva, hogy melyik kategóriát sajnálom a legjobban. Hiszen az előbbiek legalább nem úgy töltöttek el éveket, hogy tényleg úgy érezték, teljesen feleslegesen ülnek az iskolapadban, hanem egy-egy vizsgára való felkészüléskor legalább érdekelhette őket a tananyag; az utóbbiakról ez viszont nem mondható el ez sem. Én az előbbi típusba tartozom, és naponta fájdítom is a szívemet a friss szakirodalmak naprakész követésével.

Viszont akár szakmabeli vagy, akár nem, viszont érdekel a Gyógyászat, akkor ajánlom figyelmedbe a Prevenció Prémium Klubot, amelyhez a prevenciopatika.hu weboldalon való előfizetéssel férhetsz hozzá. A Prevenció Prémium Klub az online patika egy fizetős, havidíjhoz kötött, szuper szolgáltatása, amelyet mindenkinek ajánlok, akit érdekelnek a szakmai, gyógyászattal kapcsolatos szakmai cikkek, és/vagy leadna legalább havi egy-két rendelést a webshopról. Continue reading →

Mi a retinol és az argánolaj?

retinol

retinol

Készítettünk egy cikket az Ön számára értékes információkkal a témában: mi a retinol, mi az argánolaj, mik az előnyeik, hogyan kell használni őket.

Mi a retinol?

A retinol egyfajta A-vitamin-származék. A retinoidok csoportjába tartozik, amely a vény nélkül kapható és a vényköteles A-vitamin-származékok összes típusának általános megnevezése.

A bőrápolásban a retinol rendkívüli öregedésgátló összetevőként ismert, amelynek számos előnye van, többek között a sejtek gyorsabb megújulása, a finom vonalak és ráncok kisimítása, valamint a bőr textúrájának helyreállítása a simább, egyenletesebb megjelenés érdekében. A retinol hatékony hámlasztóként is működik, amely felszabadítja a pórusokat és kiegyensúlyozza a faggyútermelést.

Hogyan működik a retinol?

A retinol behatol a bőr mélyebb rétegeibe, ahol elősegíti a kollagénszintézist és növeli a bőr rugalmasságát. A retinol bőrre történő alkalmazásával lényegében felgyorsítja a sejtek megújulását. Ezért a retinol első használatakor a bőröd száraz, piros lesz, vagy hámlani kezdhet. Mint más hatóanyagok esetében, itt is kezelnie kell egy alkalmazkodási időszakot, mielőtt elkezdheti élvezni a számos előnyét.

Mikor használjunk retinolt?

A retinol használatát az öregedési folyamatok megelőzésére és lassítására irányuló rendszeres bőrápolási rend részeként néhány évvel 30 éves kor előtt ajánlott elkezdeni, amikor a sejt- és kollagéntermelés csökken.

Vannak mellékhatásai a retinol használatának?

A retinol mellékhatásai ugyanolyan vitatottak, mint az előnyei, de helyes használat esetén az előnyei kétségtelenül felülmúlják a hátrányait. A retinol gyakori mellékhatásai közé tartozik a bőrirritáció, a bőrpír és a szárazság.

Ha száraz bőrben szenved, tanácsos óvatosan közelíteni a retinolhoz, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen el kell kerülnie.

Retinollal azonnali eredménnyel fiatalíthatjuk a bőrt.

Continue reading →

Van megoldás, van kiút, van boldogság.

felepulok.hu

felepulok.hu

Az alkoholizmus ma már népbetegség hazánkban is, becslések szerint több mint egymillió alkoholista él ma Magyarországon. Egyre több köztük a fiatal felnőtt és a nők aránya is emelkedik. A felepulok.hu segítséget nyújtanak azoknak, akik érintettek a problémában.

Egy több mint hetven éve sikeresen működő modell, a Minnesota-modell a terápia alapja. De hogy miért a felepulok.hu? Mert itt olyan addiktológiai szakemberek segítik a betegeket, akik maguk is gyógyult alkoholisták, így tudják, hogy min mennek keresztül a terápia során a betegek.

Az alkoholizmus egy betegség, ez a Minnesota-modell lényege. Még az 1950-es években jött létre ez a modell és már akkor megfogalmazták alapelveiket. Ezek egyike az, hogy az alkoholizmus létezik. Nem valamilyen más betegség vagy rendellenesség tünete, hanem egy fő állapot, tehát egy külön betegség. És mint betegség, úgy is kell kezelni. Tehát a szidás, fenyegetőzés, korholás, szégyen mind hatástalanok.

Érdemes tudni azt is, hogy az alkoholizmus egy többfázisú betegség, mert fizikailag, mentálisan és spirituálisan is hat az emberre. Így tehát a kezelés során mindhárom területet kezelni kell, így lesz hatékony a terápia. De hogy mennyire is az? A hatékonysága a tapasztalatok szerint 70-75 százalék, és élethosszig tartó absztinencia érhető el. Ugye, hogy milyen jól hangzik? Continue reading →

Etetőanyag keveréséhez horgász vödör kell.

horgász vödör

horgász vödör

Számos kellék van, amit egy horgász magával visz halat fogni. Már csak a bothoz is rengeteg szerelék kell, nem hogy a különféle kiegészítők és kellékek, amire egyébként szükség van. Az etetőanyag keveréséhez elengedhetetlen edény vagy vödör, amit a Halcatraz webáruházból könnyedén beszerezhetsz!

A vödrök és edények szerepe már a horgászat elején előtérbe kerül, hiszen ezekben kerül kikeverésre az etetőanyag. Ha sikeres volt a horgászat és fogtunk halat, akkor pedig a kifogott hal tárolására is alkalmas lesz a vödrünk.

A horgász vödör rendelkezhet csalizó tálcával, egyes változatok úgy vannak kialakítva, hogy könnyebb legyen a merítés velük. Rengeteg változatban elérhetőek ezek az edények, amelyek alkalmasak a keverésre és egyéb feladatokat is ellátnak.  Continue reading →

Miért fontos a pollenszűrők rendszeres cseréje?

aktív szén szűrő

aktív szén szűrő

Akinek autója van, bizonyára tisztában van azzal, hogy miért fontos elvégezni a karbantartási, szervizelési munkálatokat. Ha rendszeresen cseréljük az olajat, a szűrőket, gondoskodunk a különböző folyadékok, adalékanyagok, kenőanyagok cseréjéről és állapotáról, azzal meghosszabbítjuk autónk élettartamát. Az állagmegóvás különösen fontos, így kevesebbet kell szervizelésre költeni, és autónk maximális teljesítményét is jobban kihasználhatjuk.

 

Az aktív szén szűrő  használata, cseréje is fontos az autó szempontjából. De hogy mi is az az aktív szén szűrő? Az olajwebshop.hu kínálatában megtalálhatjuk ezt az aktívszén-réteggel gazdagított pollenszűrőt. A szűrőlapja két külső szintetikus szálrétegből áll, amely képes megállítani a szilárd és az aeroszol részecskéket. Ezen kívül egy harmadik réteg, egy aktív szén granulátum lap is helyet kapott a pollenszűrőben, ami az átáramló levegőt megtisztítja a káros gázoktól. Az aktív szén ugyanis pórusos szerkezetű, ami a felületére vonzza a káros gázokat, gőzöket, ezek így nem jutnak be az utastérbe, végső soron pedig a tüdőnkbe. Egy gramm aktív szén akár 900 négyzetméteres fajlagos felülettel is rendelkezhet, ami igazán lenyűgöző. A káros gázok 90 százalékát kiszűri az aktív szén, a kén- és nitrogénvegyületeket csakúgy, mint a különböző szénhidrogéneket. Az olajwebshop.hu-n ráadásul kedvező áron meg is tudjuk vásárolni az aktív szén szűrőt. Continue reading →

Webáruház készítés, mire figyeljünk?

webáruház készítés

webáruház készítés

Olyan egyszerűnek tűnik minden ezen a téren, főleg amiatt, mert többféle ingyenes megoldás is elérhető azok számára, akik nem nagyon akarnak költeni a weboldalukra vagy webshopjukra. Ez nagy hiba, pontosabban azért előnytelen, mert pont azok a fontos részek kerülnek elhanyagolásra, aminek ténylegesen működnie kellene, ez pedig a biztonság! Ha profi webáruház készítés a cél, akkor a https://www.logicalmdesign.hu/weboldal-fejlesztes/webaruhaz-keszites oldalon leírtakat érdemes befogadni, emészteni és nem mellesleg megfogadni. A webáruház készítés nem csak abból áll, hogy kész a motor, feltöltjük a termékeket és már mehet is a buli, dőlni fog a pénz. Fontos tisztában lenni a tényleges teendőkkel, köztük azzal is, hogy az oldalt biztonságosan tudjuk üzemeltetni és ne kelljen később még több időt és anyagi keretet arra fordítani, hogy kiküszöböljük a kezdeti hibákat. A Logical M Design nem ma kezdte, pont ezért tisztában van az esetleges problémákkal is, melyek felmerülhetnek a webáruház készítés alkalmával. A webshop üzemeltetéséhez kellő szakértelem, de legalábbis szakértő háttérre van szükség, hogy a jövőben minden zökkenőmentes legyen, hogy az oldal ki tudja szolgálni a vásárlókat, ugyanakkor a tulajdonos is elégedett lehessen és biztonságban tudhassa a webshopot. Continue reading →

TV webshop után kutatva leltem rá a bestmarkt.hu-ra.

legjobb TV webshop

legjobb TV webshop

Mindenképpen szerettem volna egy új TV-t a nappaliba, hiszen a mostani már lassan 10 éves lesz. A korral viszont haladni kell, valami okos kis készülékre terveztem beruházni, ami majd hosszú távon szolgálni fog engem. Ez azonban nem vehetem meg akárhol, és az is közismert, hogy a hasonló elektronikai kütyük ára óriási mértékben változhat a boltok között. Éppen ezért eldöntöttem, hogy felkeresem a legjobb TV webshop ajánlatot. Szerencsémre ráleltem a bestmarkt.hu-ra, ahol tényleg a legkedvezőbb árak vártak engem és nem utolsó sorban a választék is rendkívül széles. Pont TV vásárlás előtt jársz? Csekkold le a kínálatukat, egészen biztosan találsz majd olyan terméket, ami elnyeri a tetszésedet! Arról nem is beszélve, hogy itt nem csupán ilyen jellegű elektronikai cikkek várnak téged. Felkeltettem az érdeklődésedet? Olvass tovább!

A BestMarkt egy nagyon sokoldalú online áruház, ahol szinte mindent megtalálhatunk, amire a mindennapi életünkhöz szükségünk van. Számítógépeket és alkatrészeket, perifériákat, TV-t és különböző egyéb elektronikai cikkeket is találhatunk itt, ám azonban a lista korántsem ért véget. Legyen szó konyhai eszközről vagy bútorról, fürdőszobai kiegészítőről vagy akár inverterről, itt egészen biztosan fogunk találni. Nem tudok hirtelen olyan dolgot mondani, ami itt nincs vagy ne lehetne beszerezni. Az árukínálat hihetetlenül széles és a legtöbb termék készleten van, így egy – két napon belül nálunk is lehet a rendelésünk. A maradék külső raktárban vagy előrendeléssel elérhető, ez esetben a szállítási idő kicsit hosszabb, azonban a várakozást egész biztosan meg fogja érni a termék által nyújtott öröm. Ezen felül nem is kell majd olyan sokat várni, hiszen a bestmarkt.hu szuper ügyfélszolgálata mindent el fog követni annak érdekében, hogy a legrövidebb időn belül nálunk lehessen majd a kiválasztott és megrendelt termék. Continue reading →

A könyvek szeretete a vitorlások világába kalauzolt el.

BalatonPRO

BalatonPRO

Gyerekkoromban rengeteg ismeretterjesztő könyvet olvastam. Ezt legfőképpen annak köszönhetem, hogy nagymamám nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy nagyon fiatal kortól már lehetőségem legyen mindig azt olvasni, amit csak szeretnék. Biztos vagyok benne, hogy az ismeretterjesztők mellett vásárolt képregény magazinok nem igazán érték meg az árukat. Ettől függetlenül mamámat sosem hallottam panaszkodni emiatt.

Ha csak azért kellett egy magazin, mert volt benne valami különleges figura, azt is megvette nekem. Bár így visszanézve, most már vicces, hogy be tudtam dőlni ilyen marketing fogásoknak, de még mindig azt érzem, hogy emiatt olvasok most sokat. Tudom, hogy az olvasás nem egy elit cselekvési forma, hanem bárki belekezdhet. Olyan kalandokat és élményeket élhet át ezeken keresztül az ember, amit más médiafelületeken nem tudna elérni. Sok filmet is néztem, de csak a könyvekben találtam meg azt a földhözragadtságot, amitől az ember tényleg azt érzi, hogy a cselekmény vele is megtörténhetett volna.

Az utóbbi időben olvastam egy regényt, ami a hajózással foglalkozott. El is képzeltem, hogy milyen szép lenne vitorlázni a Balatonon. Utánanéztem interneten, hogy van-e olyan hely, ahol lehetőségem lenne hajót bérelni. Találtam is nemsokára, mikor feltűnt egy Home – BalatonPRO kiírás. Nem gondolkoztam túl sokat, elvégre még csak az érdeklődés fázisban voltam. Ettől függetlenül nem hittem volna el akkor, hogy a Home – BalatonPRO gombra kattintva be is fejeződik a keresésem. Continue reading →

Az e-tanusitas.eu mentett meg a házeladás során.

e-tanusitas.eu

e-tanusitas.eu

Mással is megtörtént már, hogy magabiztosan belevágott valamibe, majd rá kellett jönnie, hogy valójában teljesen felkészületlen az adott témában? Én nemrégiben belekerültem egy efféle szituációba. Nyugodtan üldögéltem az ügyvédem irodájában arra várva, hogy véglegesítse az eladásra kínált ingatlanom adásvételi szerződését, amikor közölte velem, hogy a papírok között nem szerepel a ház energetikai tanúsítványa.

Sürgősen intézkednem kellett, ezért az e-tanusitas.eu segítségét kértem, akik profi módon oldották meg a problémát. Ennek a weboldalnak a munkatársai sokéves tapasztalattal rendelkeznek a szakmában, továbbá a cégnek az ország teljesen területén vannak kirendeltségei, ami lehetővé teszi számukra, hogy 24, sőt, akár már 12 órán belül kiállítsák a kért energetikai tanúsítványt.

Ha számunkra fontos a gyorsaság és a jó ár, nem is kell tovább keresgélnünk, ugyanis az e-tanusitas.eu-nál jobb árat egyetlen konkurens cég sem kínál. A gyorsaságot pedig talán nem is kell magyarázni. Continue reading →

Lakásbiztosítást kötni nem egyszerű feladat, de szerencsére kaphatunk hozzá szakszerű segítséget.

https://www.pannonsafe.hu/

https://www.pannonsafe.hu/

Nevezzetek nyugodtan paranoiásnak, de mióta hallottam a hírekben, hogy milyen károkat okozott egyes lakóházakban a sok augusztusi jégeső, illetve olvastam, hogy kutatók egyre több esélyt látnak arra, hogy tornádó alakuljon ki nálunk, egyre fontosabbnak tartom, hogy rendelkezzünk lakásbiztosítással. Hiszen bármi megtörténhet!

A pénzügyek világa soha nem tűnt egyszerűnek (bár azért hétköznapi dolgokat egész jól tudok kezelni), és miután elkezdtem komolyan utánajárni a lakásbiztosítás kérdéskörének, csak bizonytalanabb lettem. Ugyanis rengeteg szolgáltató és hihetetlen mennyiségű információ kering mindenhol. Ráadásul a reklámok is úgy állítják be a biztosítások megkötését, mintha lehetetlen feladat lenne.

Egyelőre nem is akartam biztosítást kötni, csak tájékozódtam volna az ingatlanbiztosítási lehetőségekről. De most a sok infó miatt teljesen elbizonytalanodtam. Mi van, ha rosszul fektetem be a pénzem, és a biztosítással csak nagyobb bajt akasztok a nyakunkba? És egyáltalán melyik az a szolgáltatás, amit meg tudok engedni magamnak?

Kétségbeesett helyzetemből egy ismerős ajánlása mentett ki. A nekem ajánlott oldal a https://www.pannonsafe.hu/ volt, aminek hála mostanra már nem tűnik olyan kilátástalannak a helyzet. Continue reading →

Etikett nyomtató készülék.

etikett nyomtató

etikett nyomtató

A különböző címkék valójában nem csak jelölések, hanem fontos információkat közölnek, segítenek a rendszerezésben, megkülönböztetésben. Amellett, hogy kötelező a használatuk az egészségügyben, a laboratóriumokban, valamint az ipari egységekben, a kereskedelemben találkozhatunk velük napi szinten. Ha ilyen címkékre van szükségünk, akkor kelleni fog egy etikett nyomtató, ami azért is jó választás, mert minden benne lehet, amit csak szeretnénk feltüntetni és olyan mennyiségben állíthatunk elő etikett címkéket, amilyen mértékben csak szeretnénk. Sok helyen alkalmazzák ezt a technikát, ezért tekintettel erre, ezeknek a nyomtatóknak is már többféle változata elérhető, minden igényhez igazodva. Az ipari vonalkód nyomtató segítségével például korlátlan mennyiségben nyomtathatunk vonalkódokat. Sőt, hogyha úgy tetszik, akkor akár szinte egész nap működtethetjük azokat, ha szükség van rá. A megfelelő készülék kiválasztásához azt kell első körben figyelembe venni, hogy milyen mennyiségben szeretnénk nyomtatni. Az ipari etikett nyomtató kialakításánál fogva sokkal masszívabb, strapabíróbb, emellett a mobil nyomtató és az asztali nyomtató is tökéletesen képes eleget tenni a feladatoknak. Continue reading →

Az egész család pólókat kapott karácsonyra.

pólók

pólók

Életem legkönnyebb és leggyorsabb karácsonyi ajándék vásárlásán vagyok túl, ráadásul úgy, hogy ilyen kreatív, vicces, ötletes és praktikus ajándékokat még sohasem vettem. Az egész nagy karácsonyi bevásárlást a kanapémból intéztem el néhány óra alatt és másnapra már nálam is voltak és el tudtam kezdeni a becsomagolást. Ez lehetett volna akár egy utolsó pillanatos vásárlás is, akkor is ilyen tökéletes ajándékok lettek volna. Szerencsére én jól megterveztem, utána keresgéltem a dolgoknak, de legközelebb majd, ha random sos ajándék kell 1-2 napon belül, akkor is erről a webshopról fogok rendelni.

Nos, én egyedi pólókat vettem minden családtagomnak a LOLmarkt oldaláról. Azonnal beleszerettem a weboldalba, a nagy választékba, a viccesebbnél viccesebb és kreatívabbnál kreatívabb pólókba. A pólók, amiket rendeltem nagyon más kategóriájúak voltak, így biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megtaláltam a hozzá legjobban illő darabot. Ezen a honlapon rengeteg különféle kategóriában vannak készen termékek, amiket azonnal meg lehet rendelni, de ami kifejezetten különlegessé és egyedivé teszi őket, hogy olyan terveket, szövegeket és mintákat is rá tudnak nyomtatni a pólókra, amiket a megrendelő saját maga tervez meg, talál ki. Így biztosan nem jön szembe senki az utcán, aki véletlen ugyan abban a boltban vásárolta a ruháját, mint mi. Continue reading →

1 2 3 4

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás