Szerintem sokunk rémálma lehet, hogy egyszer fogimplantátumra lesz szüksége.
Pontosabban, még ha nem is rémálmunk, de az biztos, hogy legtöbbünket kellemetlenül érintene a dolog.
Nem volt másképp ez nagymamámmal sem, aki nemrégiben jutott el odáig, hogy nem kerülheti már el a fogimplantátum beültetését.
Nagyi egyébként rendkívül fiatal (még 40 éves se volt, amikor én megszülettem), de még ezt figyelembevéve sem panaszkodhat, ugyanis jó sokáig bírták a fogai.
Persze ettől függetlenül még kellemetlen a helyzet így is, és nem csodálom, hogy aggódik miatta – ha pedig beleszámítjuk a korábbi rossz tapasztalatait is, akkor pedig még kevésbé csodálkozik az ember.
Sajnos amíg vidéken éltünk, addig nem volt részünk a legmodernebb és legfényesebb fogászati ellátásban.
Mifelénk csak egy fogorvos volt, akit mindenki úgy emlegetett, hogy „a szlovák” – igen, így, névelővel együtt.
Ez nem holmi gúnynév volt, sőt, a származásával sem volt semmi problémánk, csupán nem tudta a nép kimondani a nevét, így ez terjedt el a köztudatban.
Sajnos a szlovák nem volt egy kellemes figura – kedvesnek sem mondanám, alaposnak meg pláne nem: ő csak arra játszott, hogy a lehető legrövidebb úton megszabaduljon a problémától, ami az ő esetében gondos kezelés helyett foghúzást jelentett.
Ebből kifolyólag nagyimnak elég sok fog került a kukába úgy, hogy még valószínű, hogy menthető lett volna, de hát a szlovák nem ismerte fogtömés vagy épp a gyökérkezelés fogalmát. Continue reading →